Sírjunk vagy nevessünk? Életkép egy magyar orvosi rendelőből

Esküszöm, ehhez a mostani influenza járványhoz képest a pestis egy osztálykirándulás. 
Legközelebb, ha az orvosi rendelőbe készülök, csomagolok magamnak kétheti hideg élelmet, és viszek magammal baader fóliás szemüveget, hátha tanúja lehetek a következő teljes napfogyatkozásnak, de lehet, hogy csoportképet készítek a nénikékkel, a Halley-üstökössel a háttérben. 
Ismét megtanultam, hogy az egészségügyi intézményekben naptárral mérik az időt, és nem órával. 
Valahol sejtettem, hogy nem 10 perc lesz amíg elintézem a dolgaimat, de arról nem volt szó, hogy akad a várakozó közönség között néhány néni meg bácsi, akik az Árpád-ház kihalása előtt érkeztek oda. 
Leülök két aranyos kis nénike mellé, akik korszakalkotó, kulcsfontosságú eszmecserét folytattak arról a globális érintettségű témáról, hogy bőven elég egy fej vöröshagyma a lebbencsleveshez.
Ami egy kicsit zavart, hogy mivel túl közel vannak egymáshoz a zártszelvény szerkezetre rögzített székek, így a jobb oldalamon ülő nénivel már olyan szoros a lett a viszonyom, hogy minden bizonnyal jövő karácsonykor meg is látogat bennünket, a bal oldalamon ülő bácsival pedig már egymás végtagján egyensúlyoztunk, és már profibbak lettünk, mint a Rippel fivérek.
Vártunk, vártunk, várakoztunk…Mikor nyílt az ajtó, behívtak egy urat, aztán marcangolt minket a sárga irigység, hogy az a mázlista még hazaér a következő jégkorszak előtt. Mikor már jó ideig bent volt, már azon gondolkodtunk, hogy benyitunk, hogy lássunk egy csontvelő átültetést, mert csak az tart ennyi ideig. Teltek-múltak az órák. Mikor meguntuk a várótermi sorstársakkal az Amerikából jöttem-et, a kő-papír-ollót, és a Gazdálkodj okosant, az Activity-t, beszélgetni kezdtünk. Egy srác rapid randinak fogta föl, és ismerkedni kezdett a mellette ülő lánnyal, végül azt nézegették az okostelón, hogy merre menjenek nászútra, aztán később, mikor bejöttek a cigizésből, böngészték az Auchan-os oldalakat, hogy mennyibe kerülhet egy merev vázas babakocsi. Aztán volt olyan fiatal hölgy, aki egy kisfiúval érkezett, és onnan tudtuk, hogy már jó ideje várakozunk, hogy a gyerkőc a szemünk láttára cseperedett érett férfivá. 
Egy francia sapkás bácsi az ambuláns lapjával a kezében olyan keserves részletgazdagsággal mesélte el a lábtörését, hogy otthon ebédnél sínbe tettem a panírozott csirkecombokat. 
Aztán érkezett egy gépzsír szagú bácsi, aki kétujjnyi vastag lencsével ellátott szemüveget viselt, és rendíthetetlen hűséggel nézegette a fogorvosi rendelő ajtaját a Fáraók kincse sorsjegy szelvényével a kezében, mert végül kiderült, hogy szegénykém „Rögtön jövök”-nek olvasta a „Fogorvos” feliratot.
Végül finoman átborítottam a vállamon alvó nénit a túloldalt kártyavárat építgető pasasra, tigrisbukfenccel átvetődtem a zsebkendőhalmazon, mátrixosan elhajolgattam a köhögésekből származó slejmcsóvák elöl, és elhagytam a bázist egy legközelebbi próbálkozás reményében.
Hazafele pont azon gondolkodtam, hogy ez az orvosi rendelősdi már olyan szinteket üt meg, mint egy nyári fesztivál, ahova napokkal a nyitás előtt sátrakkal érkeznek az emberek.